A galaktikus másnaposság fájdalmasabb, mint bármilyen idegen invázió. Máté István-Mátyás Székely Űrodüsszeia sorozatának második kötetében Kovács Bendegúz kapitány és az ESZSZ Űrtalicska legénysége a Második Székely Köztársaság kikiáltása utáni szürke reggelen ébred - lőszeres ládák és kecskekoponyák között.
A küldetés látszólag véget ért, a titokzatos "valamit" megtalálták, de a hazaút sötétebb titkokat tartogat, mint azt a kapitány valaha hitte volna. Miközben az űrhajó rozoga falai között a legénység a kijózanodással és a hazaút technikai képtelenségeivel küzd, Bendegúz egy olyan örökséggel szembesül, amely alapjaiban rengeti meg a világképét. Egy régi videóüzenet az apjától feltárja a keserű igazságot: az egész űrutazás talán nem más, mint egy olcsó PR-fogás, az űr pedig nem tartogat megváltást, csak csupasz szárazságot.
A humor ebben a részben már noir-elemekkel és egzisztenciális mélységgel keveredik. A pálinkagőzös poénok mögött felsejlik egy pusztuló világ képe, ahol "megint ég a világ", és ahol a kapitánynak végül saját pisztolyát kell a legénység tarkójához nyomnia, hogy fenntartsa a rendet a káosz szélén.
A Székely Űrodüsszeia - Második könyv kíméletlen folytatása az űr-szatírának. Ez a kötet már nemcsak a nevetésről szól, hanem az illúziók elvesztéséről, az apai bűnökről és arról a fájdalmas felismerésről, hogy hiába menekülünk a csillagok közé, a saját természetünk elől nincs hová leszállni.
